
Először is BUÉK mindenkinek!
Be kell vallanom, hogy nem sokkal ezelőttig nem foglalkoztatott különösebben az édesség készítés gondolata (a néhány bejegyzéssel ezelőtt közzétett almás-túrós felfújt nem ér). Számomra valahogy mindig is fehér folt volt a gasztronómia ezen területe, rá kellett azonban jönnöm, hogy ez is tartogat legalább annyi kalandot és kihívást, mint a halak és húsok világa.
Arról a desszertről, amit ma mutatok meg, annyit kell tudni, hogy igen egyszerű az elkészítése, a hatás azonban frenetikus.
Csokifelfújt
Hozzávalók (6 fő részére):
15 dkg 70%-os csokoládé
5 dkg 70%-os narancsos csokoládé
10 dkg vaj
5 dkg nagyon finom kristálycukor (caster sugar)
4 tojás
2 evőkanál kakaópor
1 evőkanál liszt
+ némi liszt és olvasztott vaj a formák kikenéséhez
Az apró darabokra tört csokoládékat és a vajat gőz fölött felolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni.
Időközben a tojásokat felverjük és belekeverjük a cukrot, valamint a lisztet és a kakaóport. Az így kapott "masszát" óvatosan összedolgozzuk a csokoládés vajjal, majd az előzetesen vajjal kikent és lisztezett formákba kanalazzuk úgy, hogy cca. a formák 3/4-ig legyenek.
A formákat 250°C-ra előmelegített sütőbe helyezzük és sütőtől függően 5-15 perc alatt készre (a belsejének folyósnak kell maradnia!!!) sütjük. Nekem 11 perc kell a "csodához"!
Tálaláskor kínálhatjuk csak úgy egyszerűen a formában, vagy abból kiborítva vaníliafagylalttal, különböző lekvárokkal, neadjisten tejszínhabbal. A képen látható verziót kis családomnak Amarena meggyel kínáltam. Nem igazán ellenkeztek!
Tipp: mivel a sütési időt elképzelhető, hogy elsőre nem sikerül eltalálni, ezért javaslom, hogy ha már szépen "megnőtt" és kívülről szilárd, akkor végezzétek el a hústű próbát (ebben az esetben viszont az a jó, ha marad folyékony massza a tűn kihúzás után).
Bon Appétit!
Le Chef Amateur
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése