Kabátos hús, avagy a vasárnapok egyik kötelező eleme

Az a helyzet, hogy erre a hétvégére nem terveztem be semmiféle bonyolult receptet, tekintve, hogy a péntek éjszaka igen hosszúra sikeredett, szombaton a lányom központi felvételit írt és az este még egy komolyabb hamburgerezésre készültünk néhányan (6 felnőtt + 8 gyerek). Erről majd még mindenképpen beszámolok.
Ettől függetlenül természetesen nem maradhatott ki a szokásos szombati piacozás, amelynek egyik állomásaként betértünk Józsihoz és Attilához (arra azért kiváncsi vagyok, hogy mit ír Péter Anna - aki történetesen szintén ott volt - a tokajiról, amelyet jobb híjján Józsi egy búzasörös pohárban szervírozott), ahol egy gyors sör elfogyasztása közben összekészítették a kis pakkomat.
Miközben Attila a szerény mennyiségű hamburgerhúst darálta, Józsi megkínált Takács Lajos (a zseniális Olimpia Étterem séfje) kovászos kenyerével, én pedig azon morfondíroztam, hogy mi kerüljön a vasárnapi asztalra délben.
És akkor megvilágosodtam! RÁNTOTT HÚS!!!!!
Nálam ez csak és kizárólag a sertéskarajt jelenti kicsit megklopfolva, finoman besózva, vékonyan BEMUSTÁROZVA, majd a végén panírozva.
Kötelező kellékként az asztalra került még a krumplipüré, valamint a tejfölös uborkasaláta is.
Én így csinálom.

Ti miből és hogyan készítitek?

Jééézusom, hisz' ez nyers!!!

Persze, hogy az! Nem is lehetne másként, hiszen ez a tatárbifsztek lényege. És éppen ezért van az, hogy ez az az étel, amely véleményem szerint a leginkább megosztja a közvéleményt. Aki szereti, az igazi rajongással vár minden egyes alkalmat, amikor közelebbi kapcsolatot építhet ki a nyers valóság (jelen esetben hús) és önnön maga közt. Aki viszont ódzkodik a nyers hús gondolatától, azt nem valószínű, hogy valaha is át lehet csábítani a sötét oldalra.
Én magam az első tábor jeles képviselője vagyok és igyekszem időről időre ellátni szervezetemet némi nyers hússal.
Kevéssel ezelőttig a klasszikus tatár iskola képviselője voltam, miszerint az apróra vágott (esetleg, de ha tényleg nincs már más megoldás, akkor darált) bélszínt, vagy hátszínt mindenféle dolgokkal (tojássárgája, vaj, mustár, ketchup, Worchestershire, hagyma, fokhagyma, pirospaprika etc.) kevertem össze. Aztán - Anthony Bourdain-nek köszönhetően - jött a komoly fordulat és hónapokon keresztül hódoltam a Les Halles-ban alapnak számító verziónak, amely zászlójára a szardellát és kapribogyót tűzte ki.
Azonban a múlt hét végén úgy érzem, révbe értem. Nagy köszi Gordon! Bár itt kell megjegyeznem, hogy kockáztatva azt a nem elhanyagolható tényt, miszerint a pokolra jutok, ha Gordon megtudja, hogy 1-2 ponton átdolgoztam receptjét, én mégis megtettem, mert komoly szükségét éreztem. És most lássuk a macit!

Tatárbifsztek

Hozzávalók (4 fő részére):

50 dkg bélszín (alaposan megtisztítva és apróra vágva, vagy darálva)
2 piros kaliforniai paprika
2 sárga kaliforniai paprika
2 gerezd fokhagyma
1 tojás sárgája
2 kávéskanál dijoni mustár
Worchestershire ízlés szerint
1 evőkanál aprított kapribogyó
1 kávéskanál friss kakukkfű
fekete kaviár
8 szál blansírozott zöld spárga
olívaolaj
só
bors

A kaliforniai paprikák magházát eltávolítjuk, bőrükkel felfelé tepsibe és aztán sütőbe helyezzük, majd addig sütjük, amíg a bőre fel nem hólyagosodik és meg nem feketedik. Ha ez megtörtént, akkor kivesszük a sütőből és fóliával letakarva hagyjuk kihűlni.
A vágott/darált húst alaposan összekeverjük a tojássárgájával, a mustárral, a kaprival, Worchester-rel és sóval-borssal. Az így elkészült tatárból annyit kanalazunk egy nagyjából 10 cm átmérőjű, 2 cm magasságú fém muffingyűrűbe (ezt előzetesen arra a tetszőleges méretű tányérra helyezzük, amelyiken tálalni kívánjuk), hogy a feléig érjen. Az tányérokat a hűtőbe tesszük.
A kihűlt paprikák bőrét lehúzzuk, a húsukat apróra vágjuk és egy keverőtálban összekeverjük a fokhagymával és kakukkfűvel együtt.
Kivesszük a hűtőből a tányérokat és egy kiskanál segítségével a tatárbifsztek egyik felét kaviárral, a másik felét pedig a paprikával "vonjuk be". Ezután óvatosan lehúzzuk a gyűrűket, rátesszük a spárgákat és tetszés szerint díszítjük.

Bon Appétit!

Le Chef Amateur

U.i.: Természetesen hatalmas köszönet a remek húsért Józsinak és Attilának! Őrültek vagytok, de nagyon jól nyomjátok!!!

Egy nem igazán bonyolult desszert

Először is BUÉK mindenkinek!

Be kell vallanom, hogy nem sokkal ezelőttig nem foglalkoztatott különösebben az édesség készítés gondolata (a néhány bejegyzéssel ezelőtt közzétett almás-túrós felfújt nem ér). Számomra valahogy mindig is fehér folt volt a gasztronómia ezen területe, rá kellett azonban jönnöm, hogy ez is tartogat legalább annyi kalandot és kihívást, mint a halak és húsok világa.

Arról a desszertről, amit ma mutatok meg, annyit kell tudni, hogy igen egyszerű az elkészítése, a hatás azonban frenetikus.

Csokifelfújt

Hozzávalók (6 fő részére):
15 dkg 70%-os csokoládé
5 dkg 70%-os narancsos csokoládé
10 dkg vaj
5 dkg nagyon finom kristálycukor (caster sugar)
4 tojás
2 evőkanál kakaópor
1 evőkanál liszt
+ némi liszt és olvasztott vaj a formák kikenéséhez

Az apró darabokra tört csokoládékat és a vajat gőz fölött felolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni.
Időközben a tojásokat felverjük és belekeverjük a cukrot, valamint a lisztet és a kakaóport. Az így kapott "masszát" óvatosan összedolgozzuk a csokoládés vajjal, majd az előzetesen vajjal kikent és lisztezett formákba kanalazzuk úgy, hogy cca. a formák 3/4-ig legyenek.
A formákat 250°C-ra előmelegített sütőbe helyezzük és sütőtől függően 5-15 perc alatt készre (a belsejének folyósnak kell maradnia!!!) sütjük. Nekem 11 perc kell a "csodához"!
Tálaláskor kínálhatjuk csak úgy egyszerűen a formában, vagy abból kiborítva vaníliafagylalttal, különböző lekvárokkal, neadjisten tejszínhabbal. A képen látható verziót kis családomnak Amarena meggyel kínáltam. Nem igazán ellenkeztek!
Tipp: mivel a sütési időt elképzelhető, hogy elsőre nem sikerül eltalálni, ezért javaslom, hogy ha már szépen "megnőtt" és kívülről szilárd, akkor végezzétek el a hústű próbát (ebben az esetben viszont az a jó, ha marad folyékony massza a tűn kihúzás után).

Bon Appétit!

Le Chef Amateur