
Azzal kell kezdenem, hogy egészen két nappal ezelőttig nem igazán hozott lázba annak a gondolata, hogy saját blogot írjak. Aztán szembejött velem a film, amely megváltoztatta véleményemet.
Előre kell még bocsátanom, hogy ennek a blognak semmilyen formában nem célja plagizálni a film főszereplőjének ténykedését.
Célom elsősorban az, hogy a magam és kis családom örömére sokszor és igen nagy lelkesedéssel megvalósított gasztronómiai kalandozásaimat megosszam a nagy valőszínűséggel igen csekély számú olvasótáborral és ebben a formában is nyomott hagyjak magam után.
Magamról csupán annyit, hogy a 30-as évei közepén járó (sajnos egy cseppet már közelebb a 40-hez) kétgyermekes családapa vagyok és IMÁDOK FŐZNI. Ez utóbbit én családi örökségnek tekintem, mivel édesapám immáron 47 éve űzi a vendéglátás nemes mesterségét (remélem, az évek tekintetében nem tévedek).
Feltett szándékom, hogy minden egyes kalandomat megosztom a nagyérdeművel, legyen az akár teljes csőd, vagy fergeteges siker.
Nos, akkor hamarosan újra jelentkezem és indulhatnak a kalandok!
Le Chef Amateur
Gratula Zsolti :)
VálaszTörlésKíváncsian várom a további finomságokat, próbakóstolással :)
VálaszTörlésSzerintem a spenótos canelloni recept nagy sikert aratna!
VálaszTörlésKlári! A finomságok jönnek, a következő próbakóstolást pedig kedden tartjuk. Részletek Aniii-nál!
VálaszTörlésNaná, hogy jövök:)
VálaszTörlésa film is jó volt ,de azt soha nem gondoltam volna ,hogy egy kedves barátunk receptjeit is igy olvasgathatom....Gratulálok és várom a többi nagyszerü receptet ):
VálaszTörlésErika!
VálaszTörlésUgye, hogy tartogat még az élet meglepetéseket!
Köszi a gratulációt, remélem, kiérdemlem, a receptek pedig sokasodnak.
Zsolti,
VálaszTörlésHolnap ?? Mit kóstolok :)
Klári!
VálaszTörlésAz legyen meglepetés. Annyit viszont megígérhetek, hogy a kóstolás után a receptet meg fogom osztani a nagyérdeművel.
U.i.: Annyit elárulhatok azért, hogy az előétel vitello tonnato lesz!
Zsolti,
VálaszTörlésSzerintem nagyon jól sikerült a tegnapi kóstolás az előételtől a desszertig.. Megoszthatod a nagyérdeművel :)