2009. október 29., csütörtök

Egy emlékezetes film utóhatása


Azzal kell kezdenem, hogy egészen két nappal ezelőttig nem igazán hozott lázba annak a gondolata, hogy saját blogot írjak. Aztán szembejött velem a film, amely megváltoztatta véleményemet.
Előre kell még bocsátanom, hogy ennek a blognak semmilyen formában nem célja plagizálni a film főszereplőjének ténykedését.
Célom elsősorban az, hogy a magam és kis családom örömére sokszor és igen nagy lelkesedéssel megvalósított gasztronómiai kalandozásaimat megosszam a nagy valőszínűséggel igen csekély számú olvasótáborral és ebben a formában is nyomott hagyjak magam után.
Magamról csupán annyit, hogy a 30-as évei közepén járó (sajnos egy cseppet már közelebb a 40-hez) kétgyermekes családapa vagyok és IMÁDOK FŐZNI. Ez utóbbit én családi örökségnek tekintem, mivel édesapám immáron 47 éve űzi a vendéglátás nemes mesterségét (remélem, az évek tekintetében nem tévedek).
Feltett szándékom, hogy minden egyes kalandomat megosztom a nagyérdeművel, legyen az akár teljes csőd, vagy fergeteges siker.

Nos, akkor hamarosan újra jelentkezem és indulhatnak a kalandok!


Le Chef Amateur

10 megjegyzés:

  1. Kíváncsian várom a további finomságokat, próbakóstolással :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a spenótos canelloni recept nagy sikert aratna!

    VálaszTörlés
  3. Klári! A finomságok jönnek, a következő próbakóstolást pedig kedden tartjuk. Részletek Aniii-nál!

    VálaszTörlés
  4. a film is jó volt ,de azt soha nem gondoltam volna ,hogy egy kedves barátunk receptjeit is igy olvasgathatom....Gratulálok és várom a többi nagyszerü receptet ):

    VálaszTörlés
  5. Erika!
    Ugye, hogy tartogat még az élet meglepetéseket!
    Köszi a gratulációt, remélem, kiérdemlem, a receptek pedig sokasodnak.

    VálaszTörlés
  6. Zsolti,
    Holnap ?? Mit kóstolok :)

    VálaszTörlés
  7. Klári!
    Az legyen meglepetés. Annyit viszont megígérhetek, hogy a kóstolás után a receptet meg fogom osztani a nagyérdeművel.

    U.i.: Annyit elárulhatok azért, hogy az előétel vitello tonnato lesz!

    VálaszTörlés
  8. Zsolti,
    Szerintem nagyon jól sikerült a tegnapi kóstolás az előételtől a desszertig.. Megoszthatod a nagyérdeművel :)

    VálaszTörlés